II. ÖKOnferencia





» KÉPGALÉRIA
A természettel is meg kell tanulni együtt élni - Pedagógusok és civilek ültek vissza az „iskolapadba” a II. ÖKOnferencián -

Meg kell tapasztalni, milyen a természettel harmóniában élni – ezt az elvet tartották szem előtt a II. ÖKOnferencia szervezői, akik a gyerekek után a mai eseményen a felnőtteket igyekeztek megszólítani, és az elméleti után gyakorlati információkkal ellátni a környezeti nevelés témakörében. A rendezvény a „Vissza a természethez!” – Természeti értékeink közös védelme és bemutatása című projekt keretében valósult meg az ópusztaszeri emlékparkban.

A környezetvédelem interdiszciplináris, azaz a különböző tudományok között létrejövő összefogással működhet igazán. A II. ÖKOnferencián résztvevők testközelből ismerhetik meg az organikus gazdálkodást, mint a természettel történő harmonikus együttélés lehetséges módját – ezekkel a gondolatokkal indította útjára az eseményt Tokovics Tamás, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A II. ÖKOnferencián a Bánság és Csongrád megye élővilágát mutatták be, az ezekkel harmonizáló organikus gazdálkodás mellett, előadások és terepen megtartott gyakorlatok keretében. A cél az volt, hogy a résztvevőknek ne csak elméleti, hanem használható, gyakorlati ismereteket is átadjanak.

Az eseménnyel a környezeti nevelés iránt érdeklődő pedagógusokat és civileket célozták meg, hiszen, az elsajátított tudást ők tudják a legeredményesebben továbbadni a fiatalabb generációknak. Ennek megalapozásában a konferencián neves, a témában elismert szakemberek nyújtottak segítséget olyan témakörökben, mint a természeti értékeink bemutatása, a környezettudatos életmód, vagy a fenntartható fejlődés.

A résztvevők emellett olyan praktikus módszereket is megtanulhattak egymástól, amelyeket a gyakorlatban is alkalmazhatnak, és segítenek saját maguknak, és rajtuk keresztül a fiataloknak, diákoknak is a „zöldebb” életmódra való átállásban, ennek az új életformának, gondolkodásvilágnak az elsajátításában.

A pályázat a HURO Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósul meg a Csongrád Megyei Önkormányzat, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és a temesvári Bánát Múzeum Természettudományi Részlege együttműködésében. A projekt keretében megtartott első konferencián, 2011 szeptemberében a fiatalabb korosztályt, a gyerekeket igyekeztek elérni a szervezők. Akkor az egész napos, előadásokkal és gyakorlati foglalkozásokkal színesített programra az egész megyéből, sőt, a határon túlról is érkeztek vendégek.

« VISSZA


www.huro-cbc.eu | www.hungary-romania-cbc.eu 
2011 © Minden jog fenntartva. | Jelen weblap tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját, a projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési alap társfinanszírozásával valósul meg.